Gunics Nikolett, a budapesti Katona József Szakközépiskola

11. évfolyamos tanulójának beszámolója a Tollfosztás workshopról

2014. január 20-án a sulimba jöttek workshoposok: Vivien, Tamás és Angéla, hogy felkeltsék a figyelmünket olyan témákra, amik a hétköznapjaink részévé váltak.

Kíváncsian vártam, teljesen egészében mi is pontosan a Független Színház? 

Szín tisztán emlékszem, én voltam az első az osztályban, átnézni készültem épp egy tantárgyat, miközben bejött a 3 workshopos fülig érő mosollyal: Vivien, Tamás és mentoruk, Angéla, aki a workshop közben jegyzetelte az osztály gondolatait, észrevételeit. Elkezdtek rákészülni. Bemutatkoztunk. Pár szót váltottunk, majd a többieket is nápolyival várták!

Körbe ültünk, mint egy nagycsalád, elmondták, hogy ők azért jöttek ide, hogy a társadalmat érintő problémákra, kérdésekre találjunk választ közösen.  Az osztályom csöndben, lelkesedve érdeklődött a szituációs és személyiség fejlesztős feladatok iránt. Az egyik például egy bemelegítő volt. Felálltunk és oda kellett ahhoz a személyhez menni, akit alig ismerünk, kezet fogni és bemutatkozni neki a ránk jellemező tulajdonsággal, például: mindent elnéző Niki, aztán beállni az ő helyére. Mivel korareggel volt, mindenki ügyetlenkedett, :D, de élveztük. 

Mikor már teljesen felébredtünk, újabb feladat várt ránk és mi álltunk elébe. A feladat az volt, hogy felolvastak egy mai társadalmat érintő témát és mindenki eldönthette melyik oldalra áll: egyet ért, nem ért egyet vagy szo-szo. De nem csak ennyi volt, érvelni kellett mellettük. Kialakultak kis konfliktusok is, hisz mit sem ér az érvelés konfliktus nélkül. 

Hoztak magukkal egy filmet, a címe az volt,hogy Tollfosztás. Mikor elkezdtük nézni én nagyon  elgondolkodtam, a történet arról szól, hogy 5 fiatal haza szeretne jutni, ezért elszöknek egy cigány táborból, miközben megismerik egymást és barátság alakul ki közöttük, együtt ismerik meg az élet árnyoldalait, döntés elé állítja őket az élet , így hamar fel kell nőniük. nagyon magával ragadott az egész film.

Eltelt egy hét, január 27-én ismét meglátogattak minket a srácok.

Személyes kedvencem a január 27-i feladat  volt: az esetfeldolgozás. Kaptunk újságokat, amiből vághattunk ki képeket, odaillő szavakat majd minden csapattag kapott egy társadalmat érintő témát (szegénység, megkülönböztetés, oktatás, igazságszolgáltatás) és egy nagy kartonpapírt, ceruzákat, zsírkrétákat stb. annyi idő állt rendelkezésünkre, amennyit szerettünk volna, hisz látták a trénerek, hogy nagyon a témában van mindenki.

Csapatostul jöttünk ki megmutatni mit alkottunk és ki kellett fejteni mi a véleményünk ezekről a témákról én például az igazságszolgáltatást kaptam a csapatommal, emlékszem, hogy összevissza keresgéltünk, majd mikor eléggé belejöttünk kitaláltuk, hogy mi lenne, ha újságból kivágott szövegek lennének a képek körül?!  Persze amik illettek is a kapott témánkra, úgy éreztük beleadtuk a szívünket is :D. Ez a téma is a mindennapok része, hisz nekünk sem mindegy mi történik velünk, gondolok itt az államra.

Mikor vége lett, nagy nehezen elmentem a következő órámra, de még mindig a Független Színházra gondoltam. Eseménydús volt számomra, sokat tanultam belőle pl:  elfogadást, türelmet, sokkal jobban megismerhettem a körülöttem lévőket, főleg  a csapatmunkának köszönhetően, ezáltal új barátságok szövődtek és azt is jó hallani , hogy a nehéz sorsú gyerekek is ugyanúgy érvényesülnek a Független Színháznál, mert nem az számít, honnan jössz és ki vagy, csupán az ,hogy amit csinálsz, csináld szeretettel. 

Az is biztos, hogy mindenki tanult egymástól és én is adhattam át másoknak tanulnivalót: legyenek jobb meglátásai a mai  élethelyzetek iránt, bátran merjenek barátkozni.

Mikor eltelt egy kis idő, az osztályfőnököm behozott egy papírt, amire mindenki felírta a véleményét, sokat beszéltünk a színházról. A mai napig nem bánom, hogy része lehettem egy ilyen odaadó workshopos közösségnek.

Gunics Niki, Budapest, 2014. július 27.